IMÁDOM
ÉRTITEK? EGYSZERŰEN IMÁÁÁDOM!
Ahogy az alkohol végig kúszik az ereimben. Imádom. Ahhww...
Tegnap unokatesóméknál voltam aztán úgy döntöttünk elmegyünk habpartiba, abba az új dj szigetbe (ami amúgy egy pusztaság közepén van, de semmi gond...) Kivitt a partibusz, és tökjól éreztük magunkat, csak egy gáz volt, a 17+-os korhatár. Jajj dehát biztos beengednek meg minden, dehogy engedtek. Jó, meg sem próbáltuk, de mikor láttuk, hogy az összes fiatalabb gyereket elküldik, úgy gondoltuk megyünk máshová. Felhívtuk unkatesóm anyukáját, hogy jöjjön értünk vagy küldjön valakit. Jött a barátja értünk. De elég cink lett volna ott állni, szóval elindultunk lefelé. Nagyban arról beszéltünk mi lenne ha megtámadna egy hajléktalan, hogy rúgnánk le a fejét. Közben kezdett elfogyni a kávélikőr stb. Sétálunk, énekelünk, táncolunk, megáll mellettünk egy autó (két 20-25 éves hapsi ült benne) és elkezd kérdezősködni, hogy hová megyünk, milyen buli van a dj szigetbe, biztos jönnek -e értünk, mert ne császkáljunk kint így hármasban stb. Megyünk tovább. Egyszer csak a bokros sötétségből kiszólt valaki, hogy : HELLÓ
Mind a hárman lányok elkezdtünk sikítani és az ellenkező irányba szaladni. Később megálltunk megnézni ki szólt, és ott loholt utánunk a kocsis férfi, hogy ha valaki ránk köszön nem kell ám elszaladni, Domi meg így : ha rossz szándékaid vannak ide se gyere!" és közben az ujjával fenyegette. Hát én haláli kész voltam:D
Megint eltárgyaltuk a dolgokat a biztonságunkról stb. Később a fuvarunk jött is, és elvitt a sörszigetbe:D ahová mégsem mentünk be, ehelyett a Royalba akartunk, de mikor odaértünk (ilyen 23:30 körül) nem volt akkora buli, szóval felmentünk a hely főlé az üzletekhez. Ott Virág megnézte a facen van -e valami buli, aztán találtunk egy házibulit, szóval indultunk a tescohoz XD ami a város másik végében volt, közben énekeltünk, táncoltunk, Domi pörgött a táblákon én meg majdnem belehaltam úgy röhögtem, beugrottunk egy benzinkútba energia italért és rágóért, aztán a tesconál Virág elkezdte megint a szokásos : mégse menjünk léccii - szövegét. Kajakra megtudtam volna ölni. Visszamentünk a jubiig. Oké, de akkor a gyerek már nagyban írogatott, hogy de hát mégis menjünk. Virág meg persze azonnal : oké akkor megyünk. Én ezt nem hiszem el. Konkrétan megtudtam volna ölni. És akkor még én lettem a fapicsa amiért nem ittam annyit mint ő. Dehát az az óránkénti két korty alkohol aztán sokat ártott....mindegy. Odaértünk a házibuliba. Persze aki elénk jött gyerek rátapadt a Virágra és köszönés nélkül elment mellettem. Mondom oké. Unszimpatikus volt. Viri meg rögtön elkezdte, hogy nekem mindenki unszimpatikus aki neki tetszik. Bocsi. Az én hibám, hogy kb. a gyerek olyan erőteljesen rányomult, hogy mikor mentünk el ott smároltak tőlem két centire, én meg majdnem beszartam a röhögéstől és elfurakodtam mellettünk, miközben végig a Somának dumáltam, hogy "bocsi a térképért" amit majdnem levertem. Aztán a hősszerelmes lovag ki sem akart engedni. A házigazda (akinek kurvára elege volt "barátja" viselkedéséből) kiengedett minket a hátsóajtón. Az a barom, pedig elbújt és megijesztett. Erre elkezdi: "olyan kis édes voltál ahogy megijedtél" tömény vodkanarancsban úszó tekintettel. Félretoltam az utamból és mentünk ki Domival. Szegénynek már annyira fájt a feje, de nem a piától, hanem attól, hogy nem hordja a szemüvegét, vagy kapott egy agyrászokódást. Igaz, hogy elvileg a Virág a legjobb barátnője de ő kurvára leszarta. Na mindegy. Én ezért utálok Virággal eljárkálni. Otthon a számba rágja 15x , hogy "tartsunk össze" " legyünk együtt" stb. De ez csak mind habi. Ha jön egy fiú akkor le vagyok szarva, mindenki le van szarva.
2013. július 7., vasárnap
2013. június 22., szombat
Ciprus
Holnap megyüüünk nyaralni :DDDDDDDDDDD
Nagyon-nagyon-nagyon várom!
El sem hiszitek!
Pörgök mint egy kis nem is tudom mi. De ezt gondolom érzékelitek ti is.
Ciprusra megyünk, holnap indulunk Vasárnap délután, de azt hiszem már a repülő indulása előtt két órával ott kell lenni. Tudjátok, becsekkolás meg minden.
Valamikor éjfél körül érünk majd oda, két és fél órás lesz a repülő út, Budapestről indul a gépünk, olyan 17 óra körül.
Hotel Malama < = ez a szállásunk.
Lesz barlangfürdő is, 100 m-re lesz tőlünk az homokos tengerpart, 8 km-re egy hatalmas akvapark.
Egész nap napozni fogok, csoki barnára sülök, olvasni, a tengerben úszkálni, non stop fényképezni, zenét hallgatni és aludni.
Hmmmmmmm............. Devárom Istenem devárom
------------
Ma kutyát fürdettem, medencéztem (lett pár igazán leírhatatlan kép) iciripicit napoztam, izgultam, gépeztem, ééés kb. ennyi. 11-kor kivetett az ágy (általában dél körül szokott).
Öhm. Most megyek hajat mosni, és szerintem utána anyumat fogom boldogítani:D Meg leviszem a szemetemet. Így oldalra nézve megállapítottam.

2013. június 21., péntek
Mojitooooooo
Mojitototototototototoooo
Ááááh dikk de jól esett. Kérek MÉG MÉG MÉG!!!!
UI: koncerten voltunk. Neoton Familya. Oké, "nem teljesen " az én korosztályom, de ez a kis drágaság utána, azért igen ínyemre volt...
2013. június 20., csütörtök
Évzáró
Ma 17:30-kor kezdődött az utolsó Váci évzáróm. Most mondhatnám, hogy volt bennem egy kis melankolikus érzés, mint barátnőmben, aki épp a sálamat segített megkötni, és közben az arcáról le lehetett olvasni azt a kis gondterhelt mimikát. Nagyokat sóhajtozott, és elmerengett néhány pillanatig. Na szóval nekem semmi ilyesmim nem volt.
Bevezényeltek minket egy sorba, és ott hülyültünk, beszélgettünk (közben amúgy ismételtem csokit zabálok. Öcsikémtől kaptam, fel akar hizlalni) két fiú osztálytársunk hiányzott, mondom, hol a francba vannak ezek? Az udvar másik végén minket kerestek. Elkezdtük nekik jelezni, kicsit sem néztek érdekesen körülöttünk, Dodiék észrevettek minket, és vadul vissza integetett, na jó, annak azt, azért nem lehetett nevezni. De ettől függetlenül mi elkezdtünk rajta vihogni, mire ötven másik helyről hallottuk azt a bizonyos "sssssssssshhhhhhh"-t.
Maratoni beszédet tartott az igazgatónő, és a végén volt egy "vakáció köszöntő " tánc. Nahát én azon majdnem behaltam. Jó, hogy becsülni kell a munkájukat meg minden, de az a tánc.... Poénból mi is elkezdtünk ott lányokkal, és nagyobb sikerünk volt. Ami azért karrier.
Fent kiosztották a biziket, elővettem a telefonom, megnézni hány óra, erre Gabi rögtön : "Jajjj a Korinnak iphoneja vaaan" - fiú lététre full nyávogós hangon. Én meg így ránézek "akkor mivan?" fejjel.
Értitek, direkt nem akartam körül újságolni, de neki azért sikerült, helyettem is.
A bizimben csak két hármas lett, kémia és matek. Ezekből sosem voltam jó, és tavaly több rossz jegyem volt, szóval anya megdicsért.
Hazafelé beszerettem volna ugrani a mekibe, egy kis kókuszos jegeskávéért (amiért meghalok) de, anya már nagyon haza akart menni, szóval ezt el is vetettük. A fagyis kávém is elmaradt itthon, azt majd holnap reggel bepótolom.
Ma sem mentem táncra, délig aludtam kb. sült krumplit ebédeltem, hússal és megettem egy tábla mogyis csokit.
Szerintem a holnapi programom olyan 10 körüli kelés lesz, vasalni fogok, bepakolok nyaralásra, és kényelmesen kifekszem a napra :)
UI: SIKERÜLT A TELOMRA ZENÉT TENNI !!!!!!!!!!!!!!!!!! FUCK YEAH!!!!!!!!!!!
Oké, email-es segítség kellett hozzá, de végül, én, mint teljes elektronikus analfabéta, megoldottam.
Yeah Yeah Yeah

2013. június 19., szerda
Régi barátság
Tudjátok, egyszer minden megszakad. Azt hittem, mi olyanok voltunk, hogy "forevör tugedör"... hát a faszt. Értitek, nagy nyugiba fölmegyek twitetterre, mindenki rendben van, okés, "barátnőm" tweetjet nyitnám meg, nem tudom, mi a fasz? Rámegyek a követésre, nem tudom, semmit nem tudok.
Ennek azért van egy "kis" előélete is.
Szóval, barátnőm,( nem igazán akarom nevén nevezni az illető hölgyet) így nyolcadikban (és alsóban is) hónapokig nem járt iskolába, az elején SENKIT, még az OFŐT sem érdekelte, csak engem. És írtam neki, "zaklattam" , beszéltem a közös barátnőnkkel is, aki a szomszédja, telefonálgattam neki, minden ami kell, de le sem szart.
Értitek, ha így simán barátok lettünk volna, hogy néha ott alszunk egymásnál, meg eldumálgatunk, de nem. Mi rendesen ott laktunk a másiknál egy hetet, együtt szilvesztereztünk, készültünk a karácsonyra, együtt akartunk lefogyni, nem volt olyan hétvége amikor nem lettünk volna ott a másiknál, vagy minimum ne beszéltünk volna.
CSINÁLTATTAM EGY "LEGJOBB BARÁTOK"-os PÓLÓT. Azzal fogom begyújtani a tábor tűzet.
Nem is az volt a legnagyobb "szíven döfés", hogy nem írt vissza, vagy valami, de ahhoz azért kell tehetség, hogy nekem , akinek minden kis szar titkát elmondta, és én mindig meghallgattam, nekem, üzen, MÉG A SZEMEMBE SEM MERI MONDANI, hogy hagyjam békén. Kajak kész vagyok. Pedig aztán ő volt az a nagy, "mindig szemtől szembe" ember.
Ennyit erről.
----------------------------------
Ma, itt volt egyik barátom, és kicsit unalmas volt, én bementem ruhában a medencébe, ő pedig fiú létére finnyáskodott, hogy jajj most nem, jó, akkor mondtam neki, hogy menjünk napozni, megszáradunk. Merthogy igen, ki hallott már ilyen hülye ötletet? Jó akkor mit csináljunk? Menjünk fel a szobámba és gépezzünk. Okés. De ez a kapcsolat sem fekszik nekem. Ő szerelmes (volt) belém, de, én már vagy 5x mondtam neki, hogy sajnálom, köztünk nem lehet semmi. Te nem az én kaliberem vagy stb stb.
Akkor most jön a kérdés, hogy "miért ne lehetnénk barátok?"
Mert nem. Szegény önkéntelenül is megérint, fogdos, ÚGY néz rám... ez ellen ő sem tehet semmit, én sem.
-----------------------------------
Holnap évzáró lesz, 17:30-kor. Elvileg ballagós cuccban kell menni,de én már azt sem tudom, a kis kitűző izékém hol van. Vicces dolgok ezek. Holnaptól (Csütörtök) tényleg semmi közöm nem lesz a (volt) iskolámhoz.
Ennek azért van egy "kis" előélete is.
Szóval, barátnőm,( nem igazán akarom nevén nevezni az illető hölgyet) így nyolcadikban (és alsóban is) hónapokig nem járt iskolába, az elején SENKIT, még az OFŐT sem érdekelte, csak engem. És írtam neki, "zaklattam" , beszéltem a közös barátnőnkkel is, aki a szomszédja, telefonálgattam neki, minden ami kell, de le sem szart.
Értitek, ha így simán barátok lettünk volna, hogy néha ott alszunk egymásnál, meg eldumálgatunk, de nem. Mi rendesen ott laktunk a másiknál egy hetet, együtt szilvesztereztünk, készültünk a karácsonyra, együtt akartunk lefogyni, nem volt olyan hétvége amikor nem lettünk volna ott a másiknál, vagy minimum ne beszéltünk volna.
CSINÁLTATTAM EGY "LEGJOBB BARÁTOK"-os PÓLÓT. Azzal fogom begyújtani a tábor tűzet.
Nem is az volt a legnagyobb "szíven döfés", hogy nem írt vissza, vagy valami, de ahhoz azért kell tehetség, hogy nekem , akinek minden kis szar titkát elmondta, és én mindig meghallgattam, nekem, üzen, MÉG A SZEMEMBE SEM MERI MONDANI, hogy hagyjam békén. Kajak kész vagyok. Pedig aztán ő volt az a nagy, "mindig szemtől szembe" ember.
Ennyit erről.
----------------------------------
Ma, itt volt egyik barátom, és kicsit unalmas volt, én bementem ruhában a medencébe, ő pedig fiú létére finnyáskodott, hogy jajj most nem, jó, akkor mondtam neki, hogy menjünk napozni, megszáradunk. Merthogy igen, ki hallott már ilyen hülye ötletet? Jó akkor mit csináljunk? Menjünk fel a szobámba és gépezzünk. Okés. De ez a kapcsolat sem fekszik nekem. Ő szerelmes (volt) belém, de, én már vagy 5x mondtam neki, hogy sajnálom, köztünk nem lehet semmi. Te nem az én kaliberem vagy stb stb.
Akkor most jön a kérdés, hogy "miért ne lehetnénk barátok?"
Mert nem. Szegény önkéntelenül is megérint, fogdos, ÚGY néz rám... ez ellen ő sem tehet semmit, én sem.
-----------------------------------
Holnap évzáró lesz, 17:30-kor. Elvileg ballagós cuccban kell menni,
2013. június 18., kedd
Sütkérezés
Ma egész nap kint fetrengtem a napon. Itt voltam öcsikém barátai is, szóval gyerekvisongást is hallgathattam. Ami, ebben az esetben egyáltalán nem baj. Mármint, aki ismer az tudja, hogy nem vagyok oda a hangos (számomra) elviselhetetlen zajokért, de ez most kifejezetten megnyugtatott, hogy nem csak én feküdtem kint egyedül a néma csendben.
Amúgy, segítettem anyának ebédet csinálni (palacsintát dobálgattam) és magozni. Gyanítom vagy 5 tonna cseresznyét leszedtünk a fáról, mint kiderült, kukacosak. Jajjdejó. Többet nem eszem belőle az is biztos.
Apa hazahozta az új telom, iphone 4 :) és mint kiderült, sokkal nehezebb kezelni mint a régi samsungot. Nem lehet csak úgy simán rárakni zenéket, mindenféle alkalmazás kell hozzá... bonyolult.
Jut eszembe, leégtem. Majdnem megfagytam a medencében, és most épp csokival bombázom a szervezetem. Már csak két bonbon maradt. Ennek nem tudom örüljek-e, vagy sem. Úgy beszéltem meg magammal, hogyha elfogy akkor kicsit (NAGYON) diétázni fogok. Már csak egy.
Holnapra (Szerda) napozást tervezek, medencézést, plázázást (anyával könyvet megyünk venni) valószínűleg az unokatesóimmal fogok játszani és nonstop zenét hallgatni. Hátaimat is kéne kicsit süttetni, itthon csak ilyen "hullámos" napozószék van, tudjátok, ami így a fenek résznél besüpped, a térdnél emelkedik stb, szóval egész nap háton feküdtem.A mellkasomat eléggé megkapta a nap, ergo a bikini felsőm helye látszik is rendesen. Néger szeretnék lenni mire kezdődik a suli, és hajszálvékony, de nem az a cerka alakú.
Hopp. Egy sem maradt.
Jut eszembe, felhívom unokatesóm, mert neki is iphoneja van, felveszi, felteszem neki a kérdésem
erre ő: amúyg hol vagy?
én (persze tök meglepődve): miért, hol kéne lennem?
ő: táncon!
én: dikk. Hogy az ma van? Már Kedd van? - kezd beütni a nyári szünet.
Uuuu és lesz nyári melóm:) Apa cégénél fogok dolgozni, apa titkárnője lesz a főnököm és ha nyersen akarok fogalmazni csicska leszek. Viszont(!) megkapom a teljes minimálbért! Ami 50-60 ezer forint egy hónapra. Hétfőtől dolgozom Csütörtökig, nyolctól fél ötig , és Pénteken nyolctól kettőig.
Nem is olyan rossz, ugye?

2013. június 17., hétfő
Nyári blog.
Úgy gondoltam kéne egy nyári blog. Ami az utolsó szabad nyaramról szólna. A barátaimmal, családommal, magányomban eltöltött időmről. Napi, ha lustább vagyok heti bejegyzések, hétvégi összefoglalók. Mikor hogy.
Szóval akkor vágjunk is bele. Hasítsunk mint kés a vajba.
Reggel 07:07-kor keltett anyukám, mert hát mennünk kellett az okmányirodába, hogy új diákot csináltassunk nekem.
Képes lettem volna hosszúnadrágot felvenni, 30 ° -ban . Semmi gooond, semmi goond.
Végül a kopott, narancssárgás farmer rövidnadrágomnál maradtam, az aztékmintás ujjatlan felsőmnél és a jó öreg tornacsukámnál. Plusz persze az elfelejthetetlen feltűrt ujjú farmeringem. A diákomon a kép valami 93 (?) %-os lett, szemüveggel 75. Végül is azért vettem le (amúgy imádott kukkerem) mert a képen úgy látszott mintha össze lenne nőve a szemöldököm az árnyék miatt...
Az okmányiroda után bementünk a Tescoba és szereztünk nekem egy 700 ft-os fülhallgató. Ugyanis kezd elegem lenni abból, hogy vettünk 3-4000-ért és 1 hét alatt (jó azt nem mondom, hogy nem használtam, ugyanis osztálykiránduláson voltam, sokat ültünk buszban és a néma csend nemfeltétlen jó szórakozás...) tönkre ment. És Vasárnap (06.23) megyünk nyaralni. Tudjátok, tengerpart, napozás, sunshine... a zene az kell!
9-re mentünk a legjobb fiú barátomért, hogy szedjen velünk cseresznyét. Szegény drága nem tudta mire vállalkozott...14-re vittük haza, és utána anyával beugrottunk a (most már) volt sulimba, visszavinni egy könyvtári könyvet, majd a Plázába bikinit venni. Kettőt sikerült is magamévá tudnom. Viszont a könyvutalványomat nem vittem, anya megkérdezte Dodit, hogy ő is ilyen feledékeny-e? Mire a válasz egyértelmű igen volt, anya arra kezdett el gyanakodni, hogy ez nálunk már betegség. Nem csodálom.
Valamikor délután 4 körül újra elkezdtük azt a francos fát kopasztani, de okosan fürdőruha felsőt vettem fel, így azért mégiscsak elviselhetőbb volt. 5 méter magasan imbolyogtam egy létrán miközben anyával vitáztam, hogy ne akarjon már állandóan leparancsolni onnan. Persze ennek is meglett az eredménye, tehát, anyukámra a szívinfarktust hoztam, és mellékesen én is pöppet megijedtem mikor két kis vékonyka ágba kapaszkodva himbálóztam fent a létra tetején.
Holnap délelőtt magozni fogok, délután napozni és az esti programom MÉG ismeretlen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)